A Szentes mellett lezuhant lengyel személyzetű repülőgép rövid története

1944 tavaszának végén az emigráns lengyelek már minden idegszálukkal a Varsóban kirobbantandó felkelés megtervezésére koncentráltak. Úgy tervezték, hogy a megszállt Lengyelországban tevékenykedő Honi Hadsereg felszerelését és folyamatos ellátását többek között légi úton biztosítják. A Szentes mellett felcsapódott repülőgép a lengyelországi bevetést követően a visszaúton, 1944. augusztus 2-án hajnalban lezuhant.

A Honi Hadsereg légi úton történő ellátásának tervei

1944 tavaszának végén az emigráns lengyelek már minden idegszálukkal a Varsóban kirobbantandó felkelés megtervezésére koncentráltak. Azt tervezték, hogy a megszállt Lengyelországban tevékenykedő Honi Hadsereg felszerelését és folyamatos ellátását többek között légi úton biztosítják. Ezt, azaz a „visszavágó terv” (Plan Odwet) kidolgozását a Lengyelországból frissen érkezett Stanislaw Tatar tábornok személyesen felügyelte, a tervezés során azonban nem vették figyelembe annak a parancsnoknak a véleményét, aki már több mint három éve irányította a lengyel ellenállók légi utánpótlásának műveleteit, valamint mellőzték volna a hasonló műveletekben bázisul szolgáló fő olaszországi repülőteret.

Tatar tábornok

A terv gyakorlati megvalósítása nagymértékben függött a hadműveletben résztvevő repülőgépek és személyzetük állapotától. Amikor Bór Komorowski tábornok, az AK lengyelországi főparancsnoka értesítette Londont arról a döntéséről, hogy megindítja a harcot Varsó felszabadításáért, az egyetlen folyamatos légi segítségnyújtásra alkalmas lengyel egység a No. 1586 Polish Special Duties Flight (1586. Különleges Rendeltetésű Alakulat, parancsnoka Eugeniusz Arciuszkiewicz, századjele a „GR”) volt, amely ekkoriban a brit vezénylés alatt lévő egységek közül az egyik leggyengébb teljesítményi mutatóval bírt. A brit Royal Air Force (RAF) alatt szolgáló Polish Air Force (PAF) nyomást gyakorolt a britekre, hogy az 1586-osokat egy tipikus RAF század szintjére töltsék fel, azonban mind a személyzet, mind a gépállomány tekintetében súlyos utánpótlási nehézségek mutatkoztak. Az alakulat parancsnoka már április óta folyamatosan kérte Tatar tábornokot, hogy próbálja elérni a briteknél a létszám növelését, és szerezzenek be a meglévő gépállománynál alkalmasabb B-24 Liberator típusú repülőgépeket. A helyzetet tovább nehezítette az, hogy Tatar tábornok nem értette meg és nem fogadta el a brit pihentetési és felváltási rendszert, amelynek az lett az eredménye, hogy a brit repülősöktől eltérően a lengyelek gyakorlatilag a végkimerülésig, pihenőidő nélkül repültek egész nyáron, amely mind személyi állományt, mind a gépeket kifacsarta.

A varsói felkelés előszele, a szentesi gép tragédiája

A varsói felkelés, melyet már több mint egy éve terveztek, végül 1944. augusztus 1-jén robbant ki. A felkelés első napjának éjszakáján a lengyel repülősök szokványos bevetést teljesítettek hat Halifax típusú bombázógéppel. A GR-G, JP 283 lajstromjelű Halifax a “San” 215 kódjelű területen (51^o48’30”É/20^o26’30”K), légvonalban a Varsótól 61 km-re és Skierniewice-tól 27 km-re lévő Zurawka mellett található ledobási övezetben teljesítette a bevetést, azaz kilenc tartályt és 12 csomagot dobott le, a visszafelé tartó úton azonban egy német Me 110 típusú éjszakai vadászgép lelőtte. A vadászpilóta, Ofw. Josef Federle (8./NJG 6) részére egy Wellington típusú gép lelövését igazoltak, mely szerint a légi győzelem a 24 Ost/KA-2 (Csongrádtól délre) hálórácsban, 2.300 méterről, 02.46h-kor történt.

Egy ugyanezen terület fölött bevetést teljesítő brit személyzet később jelentette, hogy kb. 02.30 h-kor Nagyvárad-Debrecen körzetben, magyar terület fölött láttak egy négymotoros gépet égve lezuhanni. A magyar források, valószínűleg egymás adatait következetesen átvéve, a lezuhanás időpontját 02.45 h-ra teszik, Szentes Alsórét nevű külterületére. A fogságba esett rádiós, Chmaruk visszaemlékezése szerint 19.59 h-kor indultak el a bevetésre, majd 6 óra 30 perccel később zuhantak le.

A lezuhant repülőgép személyzete a következőkből állt:

Beosztása       Neve                               Sorsa
pilóta                  Kazimierz, Wolski       Fogság
pilóta                  Witold, Raflewski       Fogság
navigátor       Ludwik, Domanski      Fogság
rádiós              Bazyli, Chmaruk           Fogság
bombázótiszt   Jan, Lewandowski       Elesett
műszerész      Pawel,    Szejnowski Elesett
lövész              Adam,    Proszek       Fogság

Chmaruk szerint a jobb szárny az első sorozat becsapódását követően elkezdett égni, a póttartályok pedig felrobbantak, annak ellenére, hogy már üresek voltak. A gép belső tere is azonnal kigyulladt, így a lángokon keresztülrohanva ugrott ki belőle ejtőernyőjével. Aznap délután fél három körül azonban a magyar csendőrök alvás közben elfogták, és lovas kocsin, majd oldalkocsis motorkerékpáron Szentesre szállították.

Basyli H. Chmaruk, a rádiós

Gulyás Ferenc, aki a MÁV akkor 16 éves pályafentartójaként szolgált, így emlékezett vissza az eseményekre:
„(...) reggel pályakocsival mentünk a csongrádi Tiszahídhoz a hidat javítani, mivel előző hetekben bombatalálat érte. (...)
A kurca hidját elhagyva meglepetten láttuk, hogy a kukoricásban sok csendőr, rendőr és katona mászkál, lehetett úgy 8-10 fő. Az előmunkásunk megkérdezte az egyiket, hogy mit keresnek? Mondták, hogy az éjjel lezuhant egy amerikai bombázó és a kiugráló személyzetet keresik. Reggel nyolc és kilenc óra között egyszer csak láttuk, hogy néhány csendőr, vagy rendőr a Tisza híd szentesi hídfőjénél lévő őrházhoz, ahol telefon is volt, felkisér három, vagy négy -pontosan nem emlékszem rá- általunk akkor még nem ismert, barna színű katona ruhába öltözött személyt. Azt hallottuk, hogy az éjjel lezuhant repülő pilótái. A foglyok mindegyike meg volt pörkölődve és elég szerencsétlenül álldogáltak. (...) Volt ott már tolmács is akkor már, ezért hallottuk, hogy ezek angol ruhába öltözött lengyel pilóták voltak. Később, úgy 30-45 perc múlva Csongrád felől jött egy német teherautó és a foglyokat elvitték Csongrád felé.
(...) délután négy óra után többen gyalog elmentünk a lezuhant repülőhöz. Azt akkor már körben felállított őrség vigyázta, így túlságosan közel nem tudtunk odamenni. A gép mellett láttam két hullát letakarva. Ott álldogálva halottam hogy (...) későn ugrottak ki és már nem nyílt ki az ejtőernyőjük. (...) Később jött egy magyar katonai teherautó, hozott két fakoporsót, abba rakták bele, majd elvitték öket. Az egyikőjük koporsóba helyezése nagyon megrázott engem, mivel a ruhája alól kilógott a gerincoszlopa.
A repülőgép orral előre beleállt a földbe, a motorjai, ha jól emlékszem talán négy darab, leszakadt a szárnyról és belefúródott mélyen a talajba. A repülőgép közelében minden össze volt égve, a gép pedig teljesen össze volt törve. (...)”

Pap László így emlékezett vissza ugyanerre az eseményre: „A lezuhanást a társaimmal a hangár előtt állva láttam, ugyanis reptáborban voltunk. A rádió 22 órakor légiriadót mondott be, az épületet el kellett hagyni. (…) Angol felségjelű Halifax bombázó volt (…) A szentesi vashíd irányából kezdett meredeken zuhanni, a hosszú lángcsóvát húzó gép és becsapódott. (…) Hét órakor - a csendőrök a segítségünket kérték - elindultunk a gép személyzetének felkutatására. (…) Nem találtunk senkit. A roncsot megnéztük és visszamentünk a reptérre. Még délelőtt láttuk a reptér szélén vezető úton, hogy két csendőr kísér egy pilótaruhás embert. (...)”

Varga Károly is szemtanúja volt az eseményeknek: „Alig múltam 6 éves, ebéd után sétáltam a városban az Erzsébet tér környékén és láttam egy hadifogoly pilótát szállító oldalkocsis motorkerékpárt. A vezető mögött ült egy csendőr, aki az oldalkocsiban lévő pilóta vállára támaszkodott. (…) Ezután valahogy kijutottam a még mindig égő és ropogó roncshoz. (…) Jól emlékszem a gép sötét, matt fekete festésére, az óriási osztott, dupla függőleges farokfelületeire. (…) A mély gödörben lévő egyik motor körül szinte fortyogott a föld az égő benzin, olaj miatt.”

A Szentes határában szerencsétlenül járt repülőgépről a napilapok rendszeresen úgy cikkeztek, hogy egy angol gép angol pilótái zuhantak le, valamint a rendőrségi közleményre hivatkozva arról számoltak be, hogy az angol bombázót a hidat védő légvédelmi tüzérek lőtték le. A lezuhanása előtt néhány pillanattal korábban ugrott ki az égő gépből Witold Raflewski, a gép egyik pilótája, aki szerencsésen földet ért. A kormányozhatatlanná vált, égő gép nem messze a Tisza-hídtól a folyó és a huszár laktanya közé, az ún. Alsórétre zuhant. Lewandowszki és Szejnowszki kivételével a személyzet többi tagja végül fogságba esett.
Az elfogott Raflewskit később két csendőr kísérte a városon keresztül, amikor az utcai járókelők megtámadták. Lakos József és Süle István nyomozóknak sikerült a tömeg elől kimenekíteni a lengyel repülőst, hogy a továbbiakban a hadifoglyokra vonatkozó szabályok szerint járjanak el vele szemben.

Lakos vallomása a háború után az esetről

Valószínűleg Raflewskit látta az akkor 6 éves Czakó János is. Akkor ők az édesanyjával és az öccsével a lezuhant repülőgéptől északra, az ún. Szivattyútelepen (Felsőrét 55.) éltek. Szemtanúi voltak annak, amint a repülőgép észak felől áthúzott a teleptől kissé keletre kb. 200-300 méter magasan, megkerülve a szivattyútelepet visszafordult a Tisza felé, majd újra visszafordult ezúttal már Szentes felé. A gép belső tere égett, füstölt és nagyon gyorsan vesztett a magasságából. Végül a teleptől délre nagy robajjal becsapódott és felrobbant. A nagy repülőgépet követte egy kisebb, amely egy nagy fordulót repült alacsonyan a roncs fölött, majd elhúzott észak felé. Aznap reggel 07.00 h körül az édesanyja őt és az akkor 3 éves öccsét kerékpáron a becsapódási helyszín felé tolta, azonban akkor már egy csendőr messzebb a roncstól feltartóztatta a családot és vissazfordította hazafelé. Nyolc óra körül az ún strandfeljárótól kissé északra látták, amint egy lovas csendőr kísér, vagy inkább húz egy magas, vékony testalkatú, zöldesszürke overállba öltözött foglyot. A járőr a lövölde felőli útról rátért a fogollyal a csongrádi főútra és elvonult Szentes felé.
A két elesett repülőst a solymári brit katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.

A két elesett lengyel sírja Solymáron

Szerző: Oláh András Pál