2012. szeptember 28-án, péntek délután Ruzsán emlékművet avattunk a Polish Air Force JP288 jelű gépe személyzetének.

A repülőgép a varsói felkelésnek szállított utánpótlást, majd a visszaúton egy német éjszakai vadász Magyarország felett lelőtte, a hétfős személyzet elesett. A szobor ezen hét bátor repülős hősi halálának állít emléket. Oláh András Pál kutatásai és Dr. Karol Biernacki állhatatos közbenjárása tette lehetővé mindezt.

Oláh András Pál a szoboravató ünnepségen elmondott beszéde itt található:

Tisztelt Vendégek, Hölgyeim és Uraim!

Amikor jó egy évtizeddel ezelőtt először találkoztam az irataival, a lezuhant repülőgép története egyszerűnek tűnt. Aztán elbeszélgetve a szemtanúkkal, akik átélték azt a borzalmas éjszakát, rá kellett döbbenjek arra, hogy a történet egyáltalán nem egyszerű, és nem a tényekben, a dokumentumokban rejtőzik a lényeg. A repülőgépen katonák, emberek voltak, az ő sorsuk beteljesedése pedig nem volt racionális elemzéssel feldolgozható.

Az Ő történetük, melyet a rúzsai emberek meséltek el nekem, megérintette a szívemet. Világosan élt emlékezetükben annak a koromsötét éjszakának minden momentuma, és a reggel, amikor meglátták az éjjeli események tárgyát, eredményét: a roncshalmazokat és a maradványokat, amelyek egykor emberek voltak … azt beszélték, hogy a gép angol, a repülősök pedig lengyelek voltak.

Szeptember 11-ének éjjele volt, 1944 véres ősze. A gép és személyzetének sorsa egy messzire zajló eseménnyel fonódott össze az idők végezetéig. Varsó, a megszállt lengyel főváros lángokban állt. A lengyel hazafiak rosszul felszerelt, gyötrő ellátási problémákkal küzdő hadserege elkeseredett harcot vívott a brutális náci agresszor ellen az egyre fojtogatóbb gyűrűben.

Az idegenbe szakadt lengyel hazafiak vállalták, hogy légi úton, ezer veszéllyel szembenézve utánpótlást szállítsanak a felkelőknek. Tisztában kellett legyenek azzal, mennyire veszélyes a bevetés, mégis mentek, repültek, hiszen várták őket a varsóiak.

Ezek a repülősök mindenüket odaadták a hazájuk szabadságáért, sőt még annál is többet: az életüket!

Átlagemberek voltak, de a haláluk hősökké emelte őket.

A hősökre pedig emlékezni kell, és az emlékezés az utókor, a mi kötelességünk!

Ezeknek a lengyel katonáknak a tragikus sorsa megérintette a szívemet. Oly sok magyar katonához hasonlóan, ők is idegen földben alusszák örök álmukat.

Szívből kívánom, hogy az emlékükre állított szobrunk legyen méltó emléke áldozatuknak.

TI, bátor repülősök! Nyugodjatok békében!

A repülőgép rövid története ide kattintva letölthető.